Igaziból tavasz New Yorkban – 6. Rész

A leosztás a tegnapi, Peti dolgozik, Zsuzsi lébecol. Gondolkozom, hogy holnap esetleg én adjak elő a Columbián, hogy Peti is szórakozhasson egy kicsit, de lehet, hogy nem leszek ennyire rendes. Szóval ma ismét meggyőződtem róla, hogy ez egy igazán kellemes hely, főleg, ha süt a nap, virágoznak a fák, és az embernek nincs egyéb gondja, mint, hogy melyik padra üljön le megenni az ebédjét. Mindez az után történt, hogy elfogyasztottuk a szokásos krémsajtos bagel reggelinket (ezúttal kóser bagelt fogyasztottunk, mivel a mexikói, a béna gyári és a reform típusokon már túl vagyunk – egyelőre a mexikói nyert), mászkáltam egy keveset a városban, majd pedig elmentem a Tribeca Film Festival keretében megnézni egy francia filmet. Ismételten kiderült, hogy nagyon rajta tartom én itten a kultúra ütőerén a kezemet. Eddig bárhová mentünk nagyon vegyes etnikai közeg fogadott (még a színházban is, persze ott azért kevesebb volt a fekete mint a metróban de azért volt). Na itt nem. Itt kizárólag jól öltözött (illetve különféle extravagáns kiegészítőkkel fölszerelt – a mellettem ülő pasasnál pl. egy piros műanyag baseballütő volt) fehér emberek voltak. És mögöttem ült két pasi, akik minden bizonnyal beépített emberek voltak, mert ennyire sztereotíp beszélgetést valódi emberek nem tudnak lefolytatni. Először megvitatták, hogy ki melyik filmet látta eddig (kiderült az is, hogy az egyik direkt a fesztivál miatt utazott ide Los Angelesből), aztán rátértek a ki mit olvasott az utóbbi időben kérdésre, ennél a témánál egy ponton elhangzott a „not very challenging but legitimate” jelző, majd következett a ki kinek a házában szokott lakni, amikor Toscánában van kérdéskör, végül pedig az időjárás (idén kivételesen sok hó hullott mittudoménhol). Minden pillanatban azt vártam, hogy valamelyik azt mondja, hogy „elnéző”. A film amúgy közepesen volt jó, de azért jó volt. Ezek után pedig további mászkálás, enyhe shoppingolás következett. Utána pedig találkoztam Anikóval, aki éppen dramaturgia órát tartott az NYU-n, ahová meghívta Marozsán Erikát, aki – mint kiderült – szintén itt él most. Úgyhogy a délután egy részét egy napos padon töltöttem a Washington Square Parkban és Marozsán Erikával beszélgettem. Csak hogy gizdázzak egy kicsit. Utána még nagyobb mászkálás Anikóval, amit egy dim sum vacsora zárt a kínai negyedben. Utána pedig már csak egy kis séta Petivel az Upper West Side-on. Így mulat egy konferenciafeleség, csak ajánlani tudom.