Egy házitündér szárnybontogatásai

Így tudnám röviden leírni a hétvégét, ami nem csak kellemes de eredményes is volt, elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nem mintha valami nagy dolgot kellett volna véghez vinnem, csak annyi van, hogy kilátásban volt némi kötetlen otthoni időtöltés. Ami így első hallásra nem tűnik rémisztőnek, de én az elmúlt években arra treníroztam magam (főleg, amikor különböző helyeken egyedül voltam), hogy ne legyen olyan, hogy csak úgy bele a világba otthon vagyok. Ez a törekvés olyannyira jól sikerült, hogy az utóbbi tíz évben szerintem összesen nem töltöttem el otthon három napnál többet (az alvás részt nem számítva). Ez viszont arra az eredményre vezetett, hogy nem tudom, hogy hogy kell otthon lenni. Mindezt pedig még tetézve van azzal, hogy csomó mindent meg kell otthon csinálni, amihez nem fűlik az ember foga (dobozok, miegymás). Ez van. Van, aki a pókoktól fél, én az otthoni időtöltéstől. Az első próbatétel rögtön péntek este volt, mert akkorra szomszéd bulit hirdettem, ami abból állt, hogy a közvetlen szomszédunkat meghívtam egy teára, és többi emeleti szomszédnak bedobtam egy meghívót ugyanarra az időpontra. Igazán derekasan készültem teával, aprósütivel stb., de végül is csak a közvetlen szomszédok (és a fiuk – akivel gyerekkorunkban sokat játszottunk együtt, mivel már akkor is ott laktak – meg az ő újsütetű felesége) jöttek el. Ezt igazából legkevésbé sem bántam, mert én megtettem a szomszédi kötelezettségemet, nekik meg toll a fülükbe. Viszont így egész kellemesre sikerült az egész, mert a közvetlen szomszédok igen rendes népek. Szombaton Ági jött fejleszteni a növényállományt, utána meg elmentünk a Kátayba utalványt levásárolni. Vettem fazekakat (fazék gyűjtőnéven illetem most a sok pompás és nem utolsó sorban nagyon praktikus konyhai eszközt, amire szert tettem). Volt jógázás (az mindig a jó dolgok közé tartozik, és most se kellett csalódnom), meglátogatott a nagymamám (újabb aprósütizés, szintén jól sikerült), és este jutalomképp moziban is voltam. Kár, hogy a romantikus vígjátéknak beharangozott film valójában egy pszichopata gyilkos ámokfutásáról szólt.

A vasárnap volt az igazán ijesztő rész, mert úgy tűnt, hogy a nagy közös baráti reggeli és az újabb adag jógázás között akár több órán keresztül is el kell magamat foglalni otthon. Aztán végül a reggeli annyira jó volt, hogy jó sokáig eltartott, úgyhogy a több órából csak egy lett, és azt pont ki is töltötte a másnapi ebéd (kecskesajtos sült cékla, pirított diós, petrezselymes barnarizzsel – egészséges és mégis rendkívül ízletes fogás) elkészítése. Egész úgy festettem mint egy háziasszony, aki csak úgy ki-be nyitogatja csukogatja a sütőt, diót pirít, petrezselymet aprít, kever-kavar. Este pedig a helyett, hogy jól megérdemelten a kanapén fetrengve olvastam volna, hősiesen elkezdtem kipakolni a dobozokat, és egy csomóval végeztem is. Már egész benépesült az új könyvespolc. Ezen annyira fellelkesedtem, hogy még elalvás előtt is azt latolgattam, hogy milyen kis izét teszek majd hova, meg milyen új bútordarabot kell majd beszerezni, milyen legyen a függöny stb. Szóval eluralkodott rajtam a házitündérség. Lehet, hogy holnap már terítőt fogok horgolni a nemlétező tévé tetejére. De az is lehet, hogy nem.