Az elmúlt egy hétben négy darabot láttam, gondoltam rittyentek egy kis beszámolót, okulásul. A négyből egy nagyon jó volt, kettő közepes (nem szenvedtem, de nem is nagyon tetszett) és egy elviselhetetlen. Az arány nem túl jó, félő, hogy kezdek elégedetlenkedő kisnyugdíjassá válni (vagy pechem volt).
Kezdjük a jójával. A Barbárok a Katonában szupercsúcs, – többek között – az ilyen darabok miatt lettem színházfüggő (aminek mint láthatjuk most meg is iszom a levét). Jó párbeszédek, jó szereplők, jó színészek, nem dugnak le a torkunkon egy nagykanál üzenetet, csak ülünk és élvezkedünk.
Az öreg hölgy látogatása a József Attila Színházban és a Mizantróp az Örkényben gyengék pedig nagyon ott akarnak lenni a szeren. Erőlködnek, erőlködnek, de nem megy. Az öreg hölgyön az sem segít, hogy a JASZ társulatával kellett abszolválni a dolgot, így például láthatjuk Ulmann Mónikát, amint egy rakás férfiember vállán lépkedve szimbolizál valamit (nem emlékszem, hogy mit), és szegényen látszik, hogy halálfélelme van, leizzad, és rohadtul szeretné, ha azt a valamit inkább valaki más szimbolizálná. De a rendező/koreográfus nem enged, lépkedj, Mónika aszongyák, ha belegebedsz is, itten bizony szimbolizálva lesz. A Mizantrópot pedig sikerül annyi kis ötlettel(?) geggel(?) izével telezsúfolni, hogy az egyszeri néző többször is azon veszi észre magát a darab közben, hogy nem érti, hogy most mi a szar van, pedig korábbi színházi emlékeimből úgy rémlik, hogy a Mizantróp nem valami bonyolult darab. Mindez – mindkét színházban – megspékelve a közönség reakcióival, akik harsányan kacagnak, ha valaki a színpadon aktuális utalást vagy csúnyaszót mond (a „sharidon” és a „faszkalap” több perces hahotázást váltott ki), és fojtottan kuncognak, ha az egyik szereplőnek megfogják a mellét/seggét stb. Ez a napközis virtus sem segít a műélvezetben.
Na és a végére hagytam a feketelevest. Kétezerhetvenhét a Kamrában. Mr. Bond kortárs angol drámaíró három egyfelvonásos darabja. Már a cím alapján gyanakodom kellett volna. De óvatlan voltam. Erre ott találtuk magunkat a jövőben, ahol – rettentő eredeti módon – minden szar, nyomasztó, rendőrállamban élünk, a kormány „eltörölte a múltat” (szó szerint idézem, nemám hantázok), háború pusztít, az emberek tömeges öngyilkosságokat követnek el, de akik nem, azokat embertársaik mészárolják le, hogy lehúzhassák róluk a kabátot. Hát jól jegyezzétek meg, ilyen szar lesz a jövőben, mer az emberiség ilyen gonosz! És ha a darabok önmagukban nem lennének elég szarok, hát a rendező rátesz egy lapáttal, van vér, sár, hányás, szürke falak, szakadt rongyok, üvöltés, sírás, öklendezés. Nyilván bazira művészi, de én a továbbiakban bondot csak james formájában veszek magamhoz.
3 megjegyzés:
Ahogy látom, a magyar színházak is sokat tesznek azért, hogy igazán beilleszkedjenek a magyar valóságba. A négyből egy ugyan még mindig sok, de talán rövidesen elérjük, hogy négyből négy rossz lesz.
Amúgy a blog olvastán tényleg búsulok, mert a három buktából kettőt ismerek, azok meg helyből nem ilyen vacakok. Nyilván meg kellett érte dolgozni, hogy rossz legyen. Ilyenkor meg a derék ember nem rest, vés, kalapál, szerkeszt, átír, hogy eredményt érjen el, a darab ne érje el a közepest. És igen, legyűri még a szöveget is, amelyet ezek a Dürrenmat és Moliére nevű, az irodalomtörténet glóriája alatt megbújó fakezűek ütöttek össze, de melyen a tehetség - lám, lám - mégis tud segíteni, a közepesnél vacakabb szívonal pedig a bámuló néző elé tárul. Aki meg régimódi, mondjuk én, dünnyöghet maga elé, de akkor is fityisz az orrára. (Amúgy a termodinamika második alaptörvénye szerint is mindennek a rendezetlenség felé kell haladnia. Hát halad...)
először is kicsit meg vagyok sértődve, hogy nem említetted meg, hogy ebből a négyből hármat egy nagyon jó barátoddal, egy András nevűvel néztél meg.
másodszor: kicsit meg is vagyok hatódva, hogy ennyire szíveden viseled Ullmann Mónika boldogságát (és ennyire erősen kívánsz neki félelemmentes estéket), mert ezt már ott is kiemelted, meg a fórumon is, meg most is. szerintem lépkedjen csak... azt hiszem, ez csak csepp volt a tengerben. bár azért az is említést érdemel, hogy Ladányi Andrea egy kis korallzátony volt ebben a víztömegben.
harmadszor: jövő héten tudjuk csak meg igazán, hogy hol lakik a magyarok istene, amikor megnézzük a bevarrt oldalú, "érthetőenkortársiasított" Oresztészt.
végezetül: juityp!
Igen, sajnálom, hogy szó nélkül hagytam kedves nézőtársam, akinek a jelenléte a jót mégjobbá tette, a rosszat enyhítette.
És hamár, akkor Eszter se maradjon ki, akinek az a sanyarú sors jutott, hogy pont a kétezerhetvenhetet kellett látnia. Ezért ezúton is elnézést kérek.
Megjegyzés küldése