Kellemes meglepetések

Ma reggel vérvételre kellett mennem a János Kórházba. Elvileg 7-től lehetett menni, én 7 előtt két perccel értem oda, akkor már hárman vagy négyen is ücsörögtek a rendelő ajtaja előtt. Na gondoltam, itt töltöm a délelőttöt, és már fontolgattam is, hogy betelefonálok az irodába, hogy később érek be. De mire a végiggondolásban a („Szia, Zsuzsi vagyok, csak azért telefonálok”-hoz jutottam), úgy 7 előtt egy perccel kinyílt a rendelő ajtaja, és egy nővér (?), asszisztens (?), orvos (?) mindenesetre egy egészségügyi dolgozó beterelt mindenkit egyszerre. Amikor bementünk, már volt bent valaki, úgyhogy láthatólag valójában nem 7-kor indult az üzletmenet. Mindenkinek szépen kiosztotta, hogy hová üljön, mit csináljon stb. és kb. fél 8-ra tokkal vonóval készen is voltunk. Utána még fölmentem egy másik irodába, az orvosom asszisztenséhez a további teendőket megbeszélni, az asszisztensnő is már bent volt, és nagyon kedvesen fogadott. A megbeszélésünk bruttó három percig tartott, úgyhogy fél 8 után öt perccel már a János büfé felé baktattam azzal a feltett szándékkal, hogy iszom egy teát, és elfogyasztom hozzá az otthonról hozott szenyómat (valamiért úgy emlékeztem, hogy éhgyomorra kell menni, de ez utóbb nem bizonyult igaznak). A János Büfé olyasmi, mint egy benzinkúti büfé, tiszta, modern, és elég sok féle dolgot lehet kapni. Lehet például kapni teát. De nem Pickwick teát, kávéscsészébe, 300Ft-ért, hanem Dilmah teát (méghozzá csomóból lehet választani), nagy bögrében, 90Ft-ért. És mindennek a tetejébe azt sem bánják, ha az ember az otthoni szenyóját eszi meg hozzá. Ezután már szinte föl sem tűnt, amikor a csarnokban a zöldséges „további szép napot” kívánt.